felújított turbó

Felújított turbó

 

Felújított turbót, azért keres és vásárol valaki, mert költséghatékony megoldásra van szüksége. Ebben pedig a műhelyünktől és a szakembereinktől megkapja a maximális segítséget.

A felújított turbófeltöltőkből milyen van éppen készleten, ez nagyon változó. Ezért érdemes mielőbb érdeklődni, hogy felmérjük a vásárlói igényt és tudjunk rá megoldásokat kínálni.

A felújított turbó vásárlásának a legnagyobb kockázata ugyanis éppen a beszerzés helye lesz. A felújított turbókra az újakhoz képest ugyanis nagyon rányomja a bélyegét a műhely munkája, ahol a felújítást elvégezték. Emellett a leginkább, a bontott alkatrészektől kell tartani. A turbó felújítás ugyanis egy többlépcsős, bonyolult folyamat.

Ez a folyamat magas szaktudást és a legkorszerűbb műszer és géppark meglétét követeli meg a műhelyektől. Ennek hiányában a kéz alatt beszerzett turbófeltöltők óriási veszélyt és ezzel rengeteg hiba lehetőséget rejtenek magukban az autónk számára. A látszólag rendkívül olcsónak tűnő megoldások emiatt lesznek hosszú távon sokkal, de sokkal költségesebbek.

 

Felújított turbó vásárlási hibák

 

A legnagyobb hiba mégis az, amikor az autó tulajdonosok, jelentős takarékoskodás címén használt, bontott turbót vásárolnak. Azt tudnia kell mindenkinek, hogy a használt turbó valószínű, hogy ugyanannyi kilométert megtett már, mint ami éppen most nálad meghibásodott.

bontott felújított autóalkatrészekNagy az esély arra, hogy nem is sok van már hátra a bontott turbó életéből, így az is gyorsan tönkremegy. Így lesz a pénzspórolásból felesleges pénz kidobás. Egy bontott turbónak az árából majdnem fel lehet újítani a hibás turbót.

Amíg egy bontott turbó használt kopott alkatrészekből áll, addig egy felújított, teljesen új alkatrészekből. Az, hogy melyik fog tovább működni az nem kérdés. Te ne kövesd el ezt a hibát. Telefonálj akár most és vedd igénybe szolgáltatásunkat.

Természetesen a felújított turbóknál is hatványozottan fontos a vállalt garanciális idő. Azonban nem csak a garancia vállalása a fontos, hanem annak az érvényesíthetősége. Azok a műhelyek, amelyek kifejezetten turbó javítással foglalkoznak, biztosan érvényes és megfelelő garanciát adnak. Egy olyan alkatrész kereskedőhöz képest, akinek a turbófeltöltő csak egy tétel a több tízezerből.

Számodra is fontos mennyire bízhatsz meg a felújított turbófeltöltőben. Nem mindegy, hogy garanciálisan, hosszú távon működőképes-e vagy csak ideig óráig jó, ráadásul egyéb motor hibákat is generál az autódnak.

Csak olyan helyről vásárolj felújított turbót, ahol a gépi feltételek rendelkezésre állnak a felújításhoz és a végső beállításokhoz, amivel az autódhoz hangolják a turbót.

 

Felújított turbóknál ezekre figyelj, hogy biztos legyél a választásban:

 

  • turbó alkatrészekA felújításhoz csakis a legjobb minőségű alapanyagokat és alkatrészeket használták. Semmilyen bontott elem ne kerüljön bele.
  • A műhelyben, ahol felújítják álljon rendelkezésre egyedi géppad a munkához, valamint megfelelő felújító eszközök, műszerek.
  • A műhely legyen képes a turbó kalibrálásának az elvégzésére.
  • Mindent turbó essen át, a nemzetközi elvárásoknak megfelelő több pontos és nagyon szigorú minőségellenőrzésen.
  • A felújított turbónak tökéletesen meg kell egyeznie a gyárival.
  • Az eladott újításon átesett turbóra, a műhely vállaljon érvényesíthető garanciákat.

 

Amennyiben kézhez kapod a felújított turbót, akkor a visszaszerelése előtt, a következő lépéseket kell még elvégezni:

  • Ellenőriztesd az olajjáratokat, olajnyomást és a légjáratokat.
  • Mindenképpen cseréltesd le a motorolajat, levegőszűrőt, akkor is, ha csak pár ezer Km van benne. Az olaj ugyanis tartalmazhatja akár a turbó meghibásodása következtében belekerülő fémforgácsokat is. Ha ezt így használnád, akkor ez újra a turbó meghibásodásához vezethet.

Ezeket a dolgokat mindenképpen tartasd be, s kérd számon az autószerelődtől! A legmegbízhatóbb felújított turbókért pedig fordulj hozzánk bizalommal! 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük